Subaru WRX STi teszt ralikrosszpályán

Újjáépítették az ádándi ralikrosszpályát. Úgy döntöttünk, elmegyünk, megnézzük, milyen. A szívélyes meghívásra nem lehetett nemet mondani: ki utasítaná vissza a lehetőséget, hogy egy vadiúj, bukócsöves Subaru Impreza WRX STi-t és egy épített szöcskét kipróbálhasson?

Csikós már vagy fél órája nem teszi le a telefont, valami régi Merci kupé felújításáról cseveg önfeledten egy barátjával; nekem a régi Merga mind csak zőccséges. Nem vonzanak sem a Mercik, sem a régi kocsik, a romautó-felújítás meg egyenesen taszít. Én fordítva gondolkozom: szerintem egy kocsiban pont az a jó, hogy új és nem kell szerelni.

Elhagyjuk Velencét, mire leteszi a telefont, de elröpül még vagy harminc kilométer, mire pontosan eligazít. Még fotókat is mutat az autóról. Megyünk subaruzni, aszfaltot fogunk kaparni, földet fogunk hányni, Csikóst mégis ez a régi kupé izgatja. Majd’ leharapja a fejemet, mikor harmadszor is lezőccségesezem. Mit csináljak, nekem más az ízlésem. Hozzáértő, de monoton mondatai duruzsoló zenéjére röpülnek tova gondolataim az ádándi ralikrosszpálya irányába. Nem tudom, hol van, nem tudom, milyen, csak azt tudom, hamarosan a legújabb Subaru WRX STi-t fogom gyilkolni, méghozzá földes, murvás, vagyis jó csúszós talajon… Nem érdekel a zőccséges. Sajnálom.

Ádánd nincs messze Siófoktól. A Szekszárd felé vezető 65-ös úton kell menni néhány kilométert, Ságvárnál tábla jelzi, hol kell balra kanyarodni. A pályát ennek ellenére sem találtam volna meg, ugyanis egy, a falu határán kívül fekvő, helyenként sík, másutt dimbes-dombos területen fekszik, de szerencsére nem kellett keresgélni, csak követni a randa, mégis kívánatos kék szörnyeteget, a becsövezett Subaru Imprezát, ami Siófokon várt ránk.

A pályát nem volt nehéz megközelíteni. Az utolsó szakasz földút, ráz egy kicsit, de nem vészes, bármilyen hétköznapi autó megbirkózik vele. Mikor megérkeztünk, megkérdeztem, mi lesz a program − életem egyik legfeleslegesebb kérdése volt. Nincs körülöttünk az égadta világon semmi, csak egy ronda kék konténer, egy hatalmas kupac halott autógumi, egy ralipálya meg egy Subaru Impreza WRX STi. Nem kanasztázni fogunk.

A pálya egy kilométer hosszú, összesen hét kanyar meg egy lassító, a második kör végére nagyjából meg lehet tanulni. A felülete helyenként aszfalt, helyenként viszont földes, murvás, ami a lassú kanyarokban végtelenül szórakoztató, a gyorsakban viszont veszélyes lehet. Az STi teljesen gyári, de becsövezték, ami nemcsak a testi épségünk védelme miatt hasznos, hanem a szerkezetet is merevíti: stabilabbá, ezáltal gyorsabbá teszi a kocsit kanyarokban. A sportos, de aszfaltra való gumikon nem sok minta van; nem tudom, a csúszós talajon hogyan tudnak majd megkapaszkodni.

Kapok kesztyűt, maszkot és sisakot. Soha életemben nem ültem még raliautóban. A maszk, a kesztyű, a sisak, a négypontos öv meg a bukócső más versenyautókból már ismerős, de az átbeszélő nekem új. Majdnem el is mosolyodom, mikor meghallom oktatóm hangját a sisak hangszórójában, mint valami távoli rádióműsort. Az egész hirtelen olyan groteszknek tűnik: ülünk egymás mellett leszíjazva, hogy mozdulni is alig bírunk, és egy hülye adóvevővel kommunikálunk, pedig simán hallanánk egymás szavát. Nevetgélni azonban nincs idő; indulhatunk – recseg a fülembe a bűvös szó a rádióból.

Soha életemben nem mentem még dzsuván. Az autót érzem, tudom, mit csináljak, ha elindul, mocorog alattam, de hiányzik a tapasztalat; laza talajon sosem döngettem még versenytempóban. Óvatosan vágok neki a pályának. Annyi eszem van, hogy az aszfalton fékezem meg a kocsit, mielőtt rárongyolunk a földes részre − huh, az első kanyart túléltük. Utána elnyújtott, lassú balos következik, a pálya legjobb része. Először óvatoskodtam, de néhány kör után már önfeledten rakosgattam keresztbe az autót. Persze nem úgy, mint egy igazi ralis, csak mint egy eltévedt pályaautós, de azért élveztem. Elképesztő, hogy az Impreza milyen kezes, még egészen extrém helyzetekben is remekül irányítható.

Van kanyarkombináció, van lassító, és egy elég gyors, murvás balkanyar is, ahol észnél kell lenni – itt egyszer egy kisebb kirándulást is tettünk a pálya mellé, szerencsére még tudtam korrigálni. Egy 300 lóerős kocsit egy repülőtér kifutóját leszámítva mindenhol össze lehet törni, így természetesen Ádándon is történhet baj, de nem sok esélye van, hogy komoly sérülést okozunk az autónak vagy magunknak. Sok a kanyar, kevés az egyenes, még egy ilyen dögerős szörnyeteggel sem vészesen nagy a tempó. Van valamennyi bukótér is, szóval többé-kevésbé bolondbiztos a pálya. Nem tudom, hány kört tettem meg, csak hogy egyre jobban élveztem. Oktatóm hasznos tanácsait követve egyre gyorsultunk, de tudtam, a veleje akkor következik, amikor helyet cserélünk.

A jobb egyben ülni legalább olyan izgalmas volt, mint vezetni. Kaptam egy kis ízelítőt az igazi ralis stílusból. Az én finomkodó vezetésem szinte nevetségesnek tűnt, Balázs úgy vágta a kocsit egyik kanyarból a másikba. Ahol én elindítottam a fenekét, ő végig keresztbe csörtetett, hányta a földet, a kavicsot. Jó, hogy én mentem előbb, ha látom, mit művel, és megpróbálom utánozni, biztosan valamelyik vízelvezető árokban landolunk, így azonban megúsztuk a kalandot épségben.

Eddig egyszer volt rá lehetőségem, hogy Subaruval laza talajon gyorsan menjek. A Forester XT-t is akkor szerettem meg igazán, az Impreza WRX STi-vel sem volt másképp. Ezek az autók végtelenül gyorsak aszfalton is, de az igazi tudásukat és az összkerékhajtási rendszerben rejlő több évtizedes tapasztalatot csak akkor élvezhetjük igazán, ha csúszós felületen cibálhatjuk őket. Az Impreza csúnya, ezt továbbra is fenntartom, kiveszett belőle a csibészség oroszlánrésze, ez is igaz, de még így is megríkatja az embert, ha nem aszfalt, hanem murva van alatta.

Kevés az egyenes, végig második és harmadik fokozatban van a váltóAz ádándi ralikrosszpályán bárki kipróbálhatja magát és a 300 lovas STi-t, öt kör ára 15 000 forint. Ötpercnyi szórakozásért nagyon sok, de ha az autó közel 13 milliós vételárához viszonyítjuk, ha figyelembe vesszük, mennyi gumit, féket darálunk le, mennyit koptatjuk a kuplungot, pörgetjük a motort, nem olyan vészes. Ha többet megyünk, a kör/ár arány is javul valamelyest, 10 kör 25, 20 kör 40 ezer forintba kerül.

Megkérdeztem a tulajdonosokat, mik a távlati terveik − nem csalódtam a válaszban. Először is vesznek majd egy Mitsubishi EVO X-est a Subaru mellé, nehogy megbomoljon a tér-idő kontinuum egyensúlya. Lesz Zsiguli is, mégiscsak az az igazi csapató autó, és olcsóbb is fenntartani − ezáltal természetesen bérbe venni is −, mint a japán szörnyeket. Lesznek a pályán profi és amatőr versenyek, állítólag a ralisok már most élénken érdeklődnek a létesítmény iránt.


Na meg persze van ez a szöcske. 90 lóerős, nincs 400 kiló… Próbáljátok ki ezt is! Mondanom sem kell, azonnal nekiestünk a szöcskének is. Még Csikós is kipróbálta, pedig nagyon szabadkozott, hogy álmos meg fáradt, alig aludt, és úgy általában minden baja van, a végén mégsem tudott ellenállni a csábításnak. De ez már egy másik történet.


[A totalcar.hu nyomán]